A yorkie egyáltalán nem remegő öleb, hanem igazi terrier! Sem a nála nagyobb kutyáktól, sem az idegen jövevényektől nem szokott megijedni. Bár mérete kicsi, nem csupán szobakutya, kiválóan érzi magát a szabadban, kertben vagy éppen az erdőben kirándulva gazdájával. Gazdájához nagyon ragaszkodik.
Bátor és rettenthetetlen, élénk és éber, egyszóval hiába az egyik legkisebb kutyafajta, mégis hamisítatlan terrier. A csodálatos szőrzetben felvonuló, mai kiállítási kutyákat elnézve talán nehezen hihető, de a yorkshire terrier valaha munkakutyaként szolgálta gazdáit, s nem az előkelő nemesi szalonok, hanem a szegény munkáscsaládok kedvence volt. E kiskutya korabeli társadalmi helyzetét számtalan tény indokolja. Először is, az úgynevezett nagytestű sport- illetve vadászkutyák tartása kizárólag a felső rétegek kiváltsága volt. Már a XI. században szigorú törvény szabályozta a vadászat és a kutyatartás rendjét. A földműveseknek, jobbágyoknak nemcsak a vadászatot tiltották meg, de nem tarthattak hét inchnél (kb. 18 cm) nagyobb kutyát sem. A vadőrök ezt egyszerűen egy hét inch átmérőjű karika segítségével ellenőrizték: amelyik kutya nem fért át rajta, azt elkobozták. De függetlenül a szigorú törvényektől, a szegény munkáscsaládok puszta anyagi helyzetük miatt sem tudtak volna nagyobb testű kutyákat eltartani. Azt sem engedhették meg maguknak, hogy csak kedvencként, hasznot nem hozó jószágként tartsanak kutyákat, így a tetszetős, vidám külsőnek munkára kész, dolgozni képes belsőt kellet takarnia. A yorkshire terriernek több feladata is volt. A vadászati tilalom ellenére azért olykor-olykor került némi apróvad a szegények asztalára is, és ezt kicsi, de bátor kutyáiknak köszönhették. Emellett városban, vidéken egyaránt nagy volt a rágcsálóveszély, hiszen akkoriban természetesen még nem volt rendszeres, szervezett hulladékelszállítás, így a kiskutyák gondoskodtak a kártékony egerek és patkányok elpusztításáról. A malmokban, kikötőkben, raktárakban végzett munkájuknak köszönhetően egy időben �waterside� azaz vízparti terriernek hívták e hosszúszőrű, éber kutyákat, akik nemcsak a rágcsálókat irtották, de az idegeneket, tolvajokat is jelezték gazdáiknak, sőt tűzvész esetén is hasznos jelzőkutyának bizonyultak. Kiváló éberségüknek, hallásuknak és szaglásuknak köszönhetően a bányákban sok-sok ember életét mentették meg azáltal, hogy jelezték a sújtóléget: az életveszélyes mérgező és robbanó gázkeverék első jeleit izgatottan, hangos ugatással adták tudtul. Kis méretüknek köszönhetően akár egy tarisznyában is elfértek, s jól viselték a hűvös, sötét, huzatos bányák klímáját. A yorkshire terriernek mindig is kifejezetten hosszú szőre volt, de a mainál valamivel durvább tapintású, az időjárás viszontagságainak jól ellenálló.
A XIX. században kezdődő célirányos tenyésztés is még elsősorban a szegényebb rétegekhez köthető. Sok munkás számára ez nem csak hobbi volt, hanem keresetkiegészítés is. Megkezdték az egyre kisebb egyedek kitenyésztését, céltudatos módszerekkel, szigorú szelekcióval. Az egyik korabeli sztár, az 1865-ben született Huddersfield Ben is egy pontosan megtervezett rokontenyésztés eredménye. Ben egy baleset miatt hatéves korában halt meg, de rövid élete során több mint 70 kiállítást nyert, s “munkavonalon”, vagyis az akkoriban nagyon népszerű patkányfogó-versenyeken is nagyon eredményesen szerepelt. A verseny lényege az volt, hogy egy bekerített területen elengedett patkányok közül, adott idő alatt, a kutya minél többet elfogjon és megöljön. Ez a korabeli “sport” kiváló szelekciót nyújtott a kutyák temperamentuma és erős felépítése szempontjából, ugyanis egy megvadult patkány igen veszélyes ellenfél lehet, súlyos sérüléseket okozva a gyakorlatlan vagy alkalmatlan terriernek.
Tovább »
Népszerűség: 27%
